
PR63A04
Tóth Bálint ügyvezető
Kertész Péter főagronómus
Agrobal Kft., Edelény
A napraforgó vetésterületünk felén évek óta Pioneer vetőmagokat használunk. Minden évben nyomon követjük a Pioneer termékfejlesztését, új hibridjeit, amelyeket jól be tudunk illeszteni az intenzív termesztési technológiánkba. Az idei évben ezért a PR63A04-es hibridet választottuk, magas termésszintje, olajeredménye valamint a különböző évjáratokban mutatott stabilitása miatt.
PR63D82
Debreczeni László
Elnök-igazgató
Nagykörüi Haladás Zrt.
Gazdaságunk évente 300-350 ha napraforgót termel, zömében a Tisza mentén, annak árterében, melynek ¾ része mindig Pioneer hibrid. Gazdálkodásunk nagyrészt extenzív területeken folyik és ilyen adottságok mellett az eltérő évjáratokban is mindig megbízható hozamokat kapunk a Pioneer hibridektől. Az előző években az A82-es napraforgót vetettük, amivel elégedettek voltunk, de mivel a PR63D82-es újabb, korszerűbb és kórtanilag is kiváló hibrid, ezért az idei évben ezt választottuk 180 ha-on.
PR64H41
Bede István
Vezérigazgató helyettes
Kapos-Agro Zrt. Kaposvár
Évek óta több mint 500 ha-on termesztünk napraforgót. A tavalyi évben próbáltuk először a magas olajsavtartalmú hibridek termelését, a linolsavas napraforgóhoz képest magasabb értékesítési ár miatt. Tapasztalataink szerint a H41 hibrid termésmennyiségben nem marad el a hagyományos napraforgótól, terméselőnnyel és kedvezőbb beltartalmi értékekkel rendelkezik versenytársainál. Indokolja még döntésünket, hogy 2006-ban a Pioneer saját kísérletekben a legjobban szerepelt a HO napraforgók között.
PR64H32
Solt László
Szajki Mg ZRT főagronómusa
A megbízható Pioneer termékek üzemünkben meghatározóak.
Napraforgó területeink némelyikén a szádor E rassza már komoly problémát jelent. Ezért választottam a szádor E rasszára rezisztens PR64H32 napraforgó hibridet, amely biztonságos, ugyanakkor megnövekedett terméshozamú napraforgó termesztést tesz lehetővé a szádor által fertőzött területeinken is.
PR63E82
Papp László, Ráckeve
Páskom BÉSZ elnöke
A Csepel-szigeten idén 300 ha-on termeltünk E82 napraforgót. Régóta ismertük, és szerettük az A82-t, és már vártuk az Express® technológiát, amivel tapasztalataink szerint a gyomirtás tökéletesen megoldható, sőt, az eddig a térségben sok problémát okozó mezei acat ellen is kiváló hatékonysággal lehet védekezni. A növényvédelmen túl a hibriddel is meg vagyunk elégedve, hiszen tavaly is, és az idei évben is a vezető hibridek szintjén termett.