Search
 

 

PR38B12 - FAO310

Barna József - Vezérigazgató helyettes

Feketesár Zrt. Böhönye

   Cégünk minden évben közel 2000 ha-on termel árukukoricát. A kukoricabogár terjedése szükségessé teszi a vetésváltást, ezért nagy területen használunk korai hibrideket. A Pioneer kukorica hibridek részaránya évről-évre nő nálunk a megbízhatóságuknak és a kiemelkedő termőképességüknek köszönhetően. Fontos számunkra, hogy bármilyen időjárási körülmény esetén korán, alacsony nedvességtartalommal lehessen betakarítani a terményt.

Ezen szempontokat figyelembe véve a korai hibridek közül a B12-t választottuk idén a legnagyobb területre (közel 300 ha), mivel az egyik legkorábban vethető, a kísérleti eredményei alapján a vízleadása a FAO 200 végi hibridekre, a termőképessége pedig a FAO 300 közepére jellemző.

 

 

 

PR37F73 - FAO410
Tóth Imre
Ügyvezető igazgató
GEOMARK Kft, Szarvas
 
   Békés megye egyik legaszályosabb vidékén gazdálkodunk, ugyanakkor jelentős adottságbeli különbségek is elmondhatóak talajainkról. Árukukoricát 300-400 ha-on termelünk évről –évre. Emiatt igényünknek csak a jó alkalmazkodó képességű, megbízhatóan termő hibridek felelnek meg. A PR37F73 immár második éve igazolja kukoricatábláinkon jó hírét, még a rendkívüli időjárás ellenére is kiválóan teljesít. Agronómiai biztonsága, kiváló termőképessége alacsony betakarításkori szemnedvességgel párosul az általunk igen kedvelt FAO 400-as csoportban.
 
 

PR38R92 - FAO300
Herczeg Miklós
Ágazatvezető
Petőfi Mg-i és Szolgáltató Szövetkezet, Csorna


   Egy a Pioneer által szervezett bemutatón ismertem meg a magas termést produkáló, alacsony betakarításkori víztartalommal rendelkező  R92 kukorica hibridet. A hibrid jól teljesít olyan kevésbé jó minőségű talajokon is, mint amilyenen mi termelünk. Az eddigi eredmények is ezt támasztották alá, elégedettek vagyunk vele.  2007-ben 51 ha-on vetettük, az aszály ellenére is jó termést hozott. Terveink szerint 2008-ban is vetni fogjuk előnyös tulajdonságai miatt.

 

  

PR35F38 - FAO510
Kis Tar Gyula
Termelési igazgató
Füred Holding Kft., Kaposfüred
 
   10 ezer ha-os kukorica-integrációnk több mint 70%-ban PIONEER kukoricákat vet. A minden évben beállított kísérletek jó alapot szolgáltatnak a helyi klímához legjobban alkalmazkodó hibridek kiválasztásához. A kísérletünkben legjobban teljesítő hibridként ajánlom a legnagyobb termést produkáló R35F38-as hibridet.
 
 
 
PR38A24 - FAO380
Markó József
Növénytermesztési Ágazatvezető
Agrocongress Agrárszövetkezet, Hajdúböszörmény
 
 
   A szövetkezetünk által használt területek főként a Hajdúsági löszháton helyezkednek el, de használunk szántókat a böszörményi réten is. Kukorica vetésterületünk évről-évre 200 ha körüli. Mindig PIONEER hibrideket használunk, melyek közül a PR38A24-es hibrid foglalja el a legnagyobb területet. Ez a hibrid termőképességével, termésstabilitásával, vízleadásával és egyéb agronómiai tulajdonságaival – mint például a biztonságos termékenyülés, kiváló csőegészség, kukoricamollyal szembeni ellenállósság – minden évjáratban a legjobb eredményt biztosítja számunkra.

 

PR37D25 - FAO330
Szőllősi Szilárd
Mezőgazdasági vállalkozó
Nyírgyulaj
 

   A D25-ös a bevezetése óta jelentős részarányban képviselteti magát a gazdaságomban vetett kukorica hibridek között. Teljesítményéről a kísérleti parcellákon és táblaszinten egyaránt meggyőződhettem. Minden évben kiemelkedő termést ad, gyakran a FAO 300 végi 400 eleji hibridek termésszintjét is túlszárnyalja. Vízleadási dinamikája ugyanakkor rendkívül intenzív ennek köszönhetően a FAO 300 eleji kukoricák igazi vezéregyéniségévé vált.

 

PR37M34 - FAO360
Törőcsik Attila
Pannon Kft - Termelésirányító, Csátalja

  Gazdaságunkban a kukorica vetésterületén a PR37M34 évek óta éréscsoportjának vezérhibridje. Mivel vívta ki magának ezt a pozíciót?
Több éves tapasztalat alapján bebizonyította, hogy nagyfokú alkalmazkodó képességgel rendelkezik. Egyfelől az eltérő termesztés technológiai színvonalakhoz, másfelől a különböző évjáratokhoz. Továbbá a legfajsúlyosabb kukorica hibridként ismertük meg az évek során.
 
 
 
PR36K67 - FAO480
Fenyvesi Mihály
A Tolnai Raktárszövetkezet elnöke
 
   Az ország déli részén a kukorica-termesztési övezetben továbbra is meghatározóak a hosszú tenyészidejű hibridek. Az időjárás okozta szélsőséges évjáratokban ezek a FAO 400-as végű kukoricák produkálják sok év átlagában a legnagyobb termést, a kiváló vízleadás mellett. A tolnai gazdák körében az oly népszerű és megbízható K67-es hibridet itt Tolna megyében termesztik legnagyobb területen. Már második éve bizonyít a helyi szövetkezetnél és partnereinél ez a nagy termőképességű és kiválóan alkalmazkó PR 36K67-es hibrid.
A mi hibridszerkezetünkben a 450 FAO szám fölötti fajták több mint 50%-ot képviselnek. Tolna térségében közel 2000 ha kukoricát termelnek partnereink, amelynek döntő többsége a legújabb genetikájú Pioneer hibridek. PR36K67-es hibrid tavaly a nálunk beállított üzemi kisérletben kimagasló eredményt mutatott, ezért kapott bizalmat és vetettük el több száz hektáron.
 
 
 
PR37N01 - FAO380
Trenyik Tibor
Balaton Agrár ZRt, Ordacsehi
Növénytermesztési és növényvédelmi Szaktanácsadó
 
 
   Cégünk az integrált termelőkkel együtt 1000 ha-on termeszt kukoricát. Legnagyobb részén 300-as FAO számú hibrideket. A PR37N01 hibrid az általunk beállított kísérletben szerepelt és megjelenése alapján nagy reményekkel vártuk a betakarítását. A betakarítás nem okozott csalódást számunkra: legnagyobb termést produkálta éréscsoportjában. Jó vízleadással és terméssel rendelkező hibrid, kiemelkedő szárazságtűréssel !
 
 
 
PR37N01 - FAO380
Krieser János
Pusztabir Kft. ügyvezető igazgatója
 
   A Dunántúl legmelegebb és egyben a legszárazabb térségében gazdákodunk, ahol évről-évre közel 1000 ha-on sikeresen termesztünk kukoricát. A siker titka, hogy olyan genetikájú hibrideket használunk, amelyek rendkívül jól tolerálják itt Paks térségében a szélsőséges éghajlati tényezőket és a nem túl kedvező talaj-adottságokat. A 2007-es aszályos évben a tolna megyei kísérletek kimagasló eredményt produkáló hibridje a FAO 380–as PR37N01, amely a rendkívüli kitett körülmények között is megállta helyét. Ugyanakkor a jó évjáratokban és széles tőszámhatárokon belül is csúcstermésre képes alacsony víztartalom mellett.
 
 

 

 
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Login | Terms Of Use | Privacy Statement
  Trademarks and service marks of Pioneer Hi-Bred International, Inc. |     Copyright 2007