Keresés
 

A PIONEER kínálata bővül.

 

   A PIONEER termékkör teljeskörű. Mégis a kapott bizalmat azzal szeretnénk tovább erősíteni, hogy új, más, a termelők igényeit még jobban szolgáló termékeket vezetünk be 2009-ben is. 


Szemes kukorica

Egy új generáció született

A 2007-es évben számos új hibridet vezettünk be, így az új nemesítésű hibrideknek az akkori szélsőségesen aszályos évben kellett

bemutatkozniuk a termelésben. A bemutatkozásuk annyira jól sikerült, hogy mind a gyakorlatban, mind pedig a különféle kísérleti rendszerekben messze a legjobban szerepeltek, nem ritkán tonnákkal megelőzve versenytársaikat. Ezek a hibridek a már igen jó hírnévnek

örvendő 38A79, 37N01, 37Y12, 36D79 és 35F38. Azt is el kell mondani azonban erről a hibridkörről, hogy az aszályos 2007 előtti két csapadékos (2005. és 2006.) év eredményei

alapján kerültek elismerésre, mert már akkor is a legjobbak voltak a hivatalos vizsgálatokban. Ez a hibridgeneráció - köszönhetően az intenzív nemesítői munkából eredő genetikai előrehaladásnak - idén újabbakkal bővül.

P9400 FAO 320 a hivatalos MgSzH kísérletekben 11,5%-kal haladta meg a sztenderdek átlagát, miközben betakarításkori víztartalma 0,77 %-kal jobb volt azoknál. Őszi kalászosok tökéletes előveteménye, az új nevezéktan első képviselője.

PR36V52 FAO 430 a genetikai előrehaladás ennél a hibridnél látványos, szinte ugrásszerű. 2007-ben 1400 kg-mal múlta felül a sztenderd fajtákat, miközben betakarításkori víztartalma 0,82 %- kal jobb volt azoknál! A FAO 400-as éréscsoport új bajnoka.

Silókukorica

PR32D12 – FAO 600 még nagyobb termés, még jobb energiatartalommal!

Napraforgó

PR64A36 – új kiváló kórtani tulajdonságokkal rendelkező hibrid a korai éréscsoportban.

Termésben is rekordokra tör, 2006-ban csoportjában az első helyezett az MgSzH vizsgálataiban.

Őszi Káposztarepce

PR45D03 – a MAXIMUS® termékkör új képviselője nagyobb terméspotenciállal

és jobb olajtartalommal

PR45D04 D03-as hibridhez hasonló tenyészidejű MAXIMUS® repce

még magasabb olajtartalommal.

PR46W14 – a hagyományos hibridek között előrelépés olajban és

termésben egyaránt

 

 

PIONEER vetőmag hazai forrásból

 

   A kutatás, a szakértelem, a csaknem nyolc évtizedes termelési tapasztalat komoly érték. A gazdálkodónak azonban ennél több jár. Olyan vetőmagra van szüksége, amely biztosan hordozza a PIONEER által kifejlesztett előnyöket. A PIONEER ezért építette meg a világ ma legnagyobb kapacitású vetőmagüzemét Magyarországon, Szarvason. A magyar gazdák velünk együtt lehetnek büszkék arra, hogy szinte az egész világon mindenütt vetnek Magyarországon termelt vetőmagot. A vetőmagüzem előnyeit – a minőség biztosítását, a gyors, pontos, megfelelő időben történő kiszolgálást – mégis leginkább a magyar termelők élvezhetik.

A PIONEER MA MÁR IGAZI TRADÍCIÓ MAGYARORSZÁGON. 2008-BAN A PIONEER HIBRIDEK ÚJRA SIKERT TEREMNEK ÖNNEK. Silókukoricában is bővült az ajánlat. PR37T24 - FAO 460 – új FAO 400as silókukorica kiemelkedő beltartalmi mutatókkal.

A Pioneer folytatja MAXIMUS® hibridrepcék bevezetését. A PR45D01-es hibrid mellett ebben az évben egy új hibridet kínálunk a repcetermesztőknek: a PR45D03-at, amely további előrelépést jelent termőképességben és olajtartalomban.

 

Belépés | Felhasználási Feltételek | Jogvédő Nyilatkozat
  Trademarks and service marks of Pioneer Hi-Bred International, Inc. |     Copyright 2007