A PR63E82 Express® toleráns napraforgó a legjobbak között
A napraforgó Express® gyomirtó szerrel való kelés utáni gyomirtásának lehetősége 2006 tavaszán teremtődött meg hazánkban. A várva várt technológia két szempontból is fontos a termelő szempontjából:
A napraforgó termesztéstechnológiájának mindig a gyomirtás volt az az eleme, amely behatárolta a kultúra elterjedését azokra a területekre, ahol a nehezen irtható gyomnövények jelenléte kifejezett volt. Egyre jelentősebbé vált tehát az igény a poszt gyomirtás iránt napraforgóban és ez az igény tovább fog fokozódni az elkövetkező években.
Olyan hibridet vártak a termelők, amely megbízható, magas termőképességével nem jelent megalkuvást a herbicidtoleráns napraforgó gyomirtási technológiában gondolkozók számára. Erre az igényre jelent meg válaszul a PR63E82-es hibrid.
A technológia bevezetésének sikerességét mutatja, hogy a termelők mindjárt az első évben több mint 33 ezer hektáron választották a PR63E82-es hibridet Magyarországon, Közép-Kelet-Európában pedig több mint 85 ezer hektáron használtak Express® toleráns napraforgót.
A PR63E82 nem ismeretlen a termelők számára, hiszen a Pioneer palettán az elmúlt négy évben a legnagyobb népszerűségnek örvendő és a négy év alatt mintegy negyedmillió hektáron vetett PR63A82-es hibridnek az Express® toleráns és peronoszpóra rezisztens változata. Mind az alaphibrid, mind pedig a toleráns változat kitűnő évet zárt 2006-ban. Az E82-es az OMMI kisparcellás kísérleteiben az A82-es mögött a 4. helyen végzett, a Pioneer saját kísérleteiben is hasonló eredményeket kaptunk. Az üzemi tapasztalatok szintén nagyon pozitívak. A technológiát használók 83%-a elégedetten nyilatkozott a hibrid teljesítményével és a gyomirtó hatással kapcsolatban egyaránt.
Mi is az igazi előnye a PR63E82-es napraforgó hibrid használatának?
Egy 33 ezer hektáron már bizonyított, kiváló teljesítményű hibrid termesztésének lehetősége még a leggyomosabb területeken is.