A napraforgó termesztésben már negyedik éve bizonyít a Pioneer PR63E82-es hibridje és a hozzá tartozó, a DuPont vállalattal közösen kidolgozott, Express® gyomirtási technológia. A PR63E82 terméspotenciálja és a hibridhez kapcsolódó posztemergens gyomirtási technológia nagyban hozzájárult az elmúlt évek magas napraforgó termésátlagainak eléréséhez. A gyomirtás hatékonyabbá válásával azokon a helyeken is rekordterméseket értek el a gazdálkodók, ahol korábban ez nem volt lehetséges.
 
Az Express® gyomirtási technológia bevezetésének első éve 2006-ban volt, 2009-re az E82-es a második legnagyobb területen termesztett napraforgó Magyarországon. A technológia sikerességét támasztja alá az is, hogy Kelet-Európában a valamivel több, mint 1 millió hektár herbicid toleráns napraforgó piac több mint felén Express® toleráns hibrideket vetettek a gazdák 2009-ben.
 
A posztemergens gyomirtás segítségével sikeresen védekezhetünk olyan gyomok ellen melyek eddig jelentős termésveszteséget okoztak. Ezek a gyomnövények többek között a mezei acat, szerbtövis, csattanó maszlag, selyemmályva és a parlagfű.
 
Az Express® technológia alkalmazásával megszűnt a gyomirtás csapadéktól való nagymértékű függősége. Erre különösen a 2007-es és 2009-es év tavasza a példa, amikor a száraz csapadékmentes időjárás következtében a hagyományos gyomirtási módok nem adtak kellő hatékonyságot, az elgyomosodott napraforgó táblák következtében terméskiesés jelentkezett. Különösen ilyen évjáratokban mutatkozik meg a posztemergens, csapadéktól kevésbé függő technológia előnye.
 
 
Belépés | Felhasználási Feltételek | Jogvédő Nyilatkozat